Figyelembe kell azonban venni, hogy a földi ember szellemi fejlődése, amely által eljuthat a szellemi érettségig, nem lehet tetszőlegesen hosszú, és nem lehet tetszőleges gyakorisággal megszakítani majd újra folytatni. Egy növény sem szakítja meg újra és újra növekedését, hogy azután tovább fejlődjön, hanem a Teremtő által számára elrendelt idő alatt folyamatosan növekszik egészen addig, amíg ki nem fejlődik. Ez a természettörvény az ember szellemi növekedésére is érvényes, aki éppúgy mint egy növény, a Teremtés szülötte. Az emberiség nagy iskolájában neki is adatott egy meghatározott idő, ami alatt el kell érnie szellemi fejlődésének csúcspontját. Ezt a csúcspontot a jelenkorban kellett volna elérnie! A nagy világfordulat kívánja ezt meg, ami összefügg a Teremtés érettségével. Ezzel egyidejűleg érkezik a Teremtésről szóló tudás utolsó kibővítése, egészen a Szent Grálról való tudásig! A Szent Grál tényleges létezését Abd-ru-shin a Grál-üzenetben, „Az Igazság fényében” c. művében erősíti meg és magyarázza el. Az évezredek során már többször érkezett hír a Földre a szellemi birodalomban található Grál létezéséről, ám az emberi ész annyira földhözragadtan értelmezte, hogy valódi eredete zavaros és homályos maradt, s így az emberek lelkében nem kelhetett életre igazi vágyódás a magasztosság és tisztaság iránt, amit a Grál magában hordoz. Jézus idejében az emberek még nem mutatkoztak olyannyira érettnek, hogy a Grálról szóló tudást felfoghassák. Jézus a következő szavakkal utalt erre: „Még sok mondanivalóm volna számotokra, de most még nem tudjátok elviselni. Amikor pedig eljön Ő, az Igazság Szelleme*, elvezet titeket a teljes Igazságra.” (Jn 16,12-13). Itt nevezi meg Jézus az általa meghirdetett Ember Fiát, az „Igazság Szellemét”. Az embernek fokozatosan meg kell barátkoznia azzal a gondolattal, hogy nem csak a Földön ölt minden formát, hanem a földöntúli régiókban is, természetesen a Teremtés finomabb és könnyebb jellegeiből. Hiszen a Föld csak a legdurvább képmása a már meglévő földöntúli előképeknek, melyek jóval tökéletesebbek és szebbek, mint a számunkra látható formák. A Szent Grál valóban létezik. Egy kehely, amely a legmagasabb szellemi birodalomban, az Ősteremtésben lévő Grál-várban található, az isteni birodalom határán. A Grál-vár az egyetlen kapcsolódási pont Isten és a Teremtés között; azt is mondhatnánk, hogy a Grál-vár egy erőközvetítő hely az isteni birodalomból érkező sugárzások számára. A Teremtés kezdete óta örök ritmusban lüktetve szellemi erő áramlik a Szent Grálból a Teremtésbe az Ember Fia, a Szent Szellem közvetítésével, a Teremtés megújítása és fenntartása érdekében. Ahogyan a szív keringeti a vért a testben, úgy áramlik megújulva a szellemi erő a Szent Grálból a Teremtésbe rendszeresen, évente egyszer, a Szent Galamb napján, amikor a Galamb megjelenik a Grál felett. Ez a Szent Szellem* általi Erőkiáradás napja! Az emberi szellem is ebből az erőből él, amit azonban túlnyomórészt sajnos tévesen használt fel, és alacsony dolgokra pazarolva visszaélt vele. Ő hozta a legnagyobb bajokat a világra! A tanítványok annak idején fokozott intenzitással élték meg ezt az erőkiáradást, tehát azt a minden évben megtörténő erőmegújulást, amit Jézus megígért nekik. A Jelenések Könyvében (Apokalipszis), melyet szellemi nézőpontból kell vizsgálni, János szimbolikus formában ír le számtalan folyamatot, helyet és személyt, melyek a Grálra vonatkoznak. Szellemi szeme előtt képekben jelentek meg a hatalmas események, melyek az isteni birodalomtól egészen a legmélyebb sötétségig történtek, és még történni fognak! János a szellemi birodalomban található Grál-várat „Isten templomának” nevezte. (Jel 11,19; 15,5). A 21. fejezet 6. versében megnevezett „Élet vizének forrása” pedig a Szent Grál! Bármennyire is szokatlannak tűnhet eleinte a kereső embernek ez az új tudás, mégsem kerülheti el, hogy komolyan foglalkozzon vele, mert az idő megérett rá! A Grálról szóló igaz tudás fogja megadni a szellemi irányvonalat az új korszaknak, amely most a világfordulattal köszönt reánk, mert az emberi szellem ekkor majd képes lesz arra, hogy a Szent Grálból áramló erőt, az Élet vizét, a megfelelő időben tudatosan és hálásan befogadja a Teremtésben élő minden teremtmény áldására és örömére. Ezért így bíztatnak János Jelenések Könyvének szavai: „Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az Élet vizének forrásából ingyen.” (Jel. 21,6) „Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az Élet vizét ingyen!” (Jel. 22,17). Aki a Szent Grálból érkező erőt helyesen használja, azelőtt megnyílik a kapu a Paradicsomba, és megkaphatja az élet koronáját (Jel. 2,10), az örök létezés ajándékát! Jelenleg az Apokalipszis, a Jelenések Könyve eseményeinek egyik legfontosabb beteljesedését éljük: a világfordulatot, a világítéletet! Gyökeres fordulatot hozó, feltartóztathatatlan események és rengeteg jel hívja fel erre kényszerítőn figyelmünket. A világban az emberek évezredek során felhalmozott bűnei miatt eluralkodott a zűrzavar, és már csak egyedül Isten képes újra helyreállítani az egyensúlyt. Ám ezen zűrzavar és ínség közepette is szabadulást és segítséget hoz a fényes magasságokból, a Grálból érkező Üzenet! Minden rossz bukása közepette az Üzenet közvetíti az erőt a megújuláshoz és az építéshez! * Igazság Szelleme, Szent Szellem: egyes biblia fordításokban Igazság Lelke, Szentlélek Saját oldalak
Ha regisztrál, hozzáférhet további kiadványainkhoz, videokhoz, résztvehet akcióinkban és naprakész információkhoz jut.
Ajánló
Ajánló
Audio
Video
This text will be replaced
|