@ Grál-füzetek

Nincs időm szellemi dolgokra!

Milyen kevés ideje is jut az embernek a szellemi történésekre, holott ő maga, valódi énje, szelleme, már csupán amiatt is részese e folyamatoknak, mivel a szellemi birodalomból származik. Ott van paradicsomi hazája, melyet egykor a tudatossá válás iránti késztetéstől és vágytól hajtva elhagyott.

Még a Földön sem felejtik el a kivándorlók hazájukat, legalább időnként eszükbe jut, sőt olykor a szülőföld után érzett honvágy is elfogja őket.

Szellemi hazájáról azonban, mely fenn a Paradicsomban található, már nem tud az ember. Halvány sejtelme sincs róla. De a szellem kezdettől fogva elfojtott vágya mégis arra vár, hogy az emberi mulasztások miatt köré épített sötét falak ledőljenek, s ezáltal tekintetét szabadon a Fény felé irányíthassa.

Anyagi dolgokra, földi szokásaira mindig jut elég ideje, a szellemi kutatásra, keresésre azonban már nem marad annak ellenére, hogy központi jelentősséggel bír a tekintetben, hogy felemelkedjen a múlandó anyagiság ezen világából, amely a tanulás, a vizsgálódás és a fejlődés helyéül csupán átmenetileg rendeltetett számára.

Az életnek ugyan része a földi javakról történő gondoskodás, és azokat az ember örömmel használhatja is, nem szabad azonban a földi vagyon megszerzését a szellemi gazdagság fölé helyezni, hiszen egyedül ez utóbbi rejt örök értékeket.

Csak ezek az értékek, melyeket a valódi benső átélés révén szerezhet meg, nyújtanak neki a túlvilágon erős támaszt, bizakodást és Istenbe vetett valódi bizalmat. A földi értékek azonban, melyeket eszével szerzett meg, földi halála pillanatában hátramaradnak és elpusztulnak, ahogy az agy is, mely az észt létrehozza.

Éppen az ész az, mely oly gyakran elfojtja a szellem ébredező vágyakozását, és azzal tolja félre a gyümölcsöző felismeréseket és átéléseket, hogy nincs rá ideje.

Bárcsak egyre inkább azért küzdene az ember, hogy sürgető földi tevékenységei közepette elegendő időt fordítson szellemi feladataira. Többszörös hasznot hozna szelleme számára, ezen a világon éppúgy, ahogy odaát, olyat, mellyel a Föld összes kincse sem érhet fel.

A szellemi értékek keresése vonatkozhat például az emberi szellem eredetének a kérdésére, arra, hogy mi a feladata a Teremtésben, a halál utáni életre, a szellemi erőre, melyből él és melyből származik, vagy érintheti a szabad akaratot, az ember felelősségét és sorsát, vagy az ismételt földi életeket.

Nincs idő szellemi dolgokra! Ez csupán az ész rest kibúvója lehet, hiszen természeténél fogva egyáltalán nem képes felfogni a szellemi dolgokat. Az ész a földi világban van otthon.

A szellem viszont, mely örök, nem ismeri ezt a kibúvót. Mindig van ideje a szellemi dolgokra, amint és amíg arra törekszik, hogy éberen tartsa vágyódását a fényes magasságok után!

Rendelje meg a Grál-füzeteket!
Saját oldalak
Ha regisztrál, hozzáférhet további kiadványainkhoz, videokhoz, résztvehet akcióinkban és naprakész információkhoz jut.
Audio
Video
This text will be replaced