A kisagy tartalmazza az agy összes idegsejtjének több mint a felét (100 milliárd), térfogata mégis csupán az agy 10%-át teszi ki, azaz ha a kisagyat képzeletben olyan méretűre nagyítanánk, hogy az idegsejtek sűrűsége azonos legyen a nagyagyban található sűrűséggel, akkor az embernek két, közel egyforma térfogatú agya volna! A kisagyba 40 milliárd idegszálon keresztül futnak be az információk a nagyagytól. Ez félelmetes mennyiség, ha figyelembe vesszük, hogy a vizuális jelek továbbítása 1 milliárd idegszálon keresztül történik. További jellemzője a kisagynak, hogy a jelfeldolgozást lényegesen gyorsabban végzi mint „nagytestvére”, mondhatnánk úgy is: nagyobb frekvenciával rezeg. Kimutatták, hogy a végzett tevékenységtől függően jelentősen eltérő lehet az emberek kisagyának mérete. Zenészek kisagya például egy nemrég elvégzett méréssorozat tanúsága szerint 5%-al nagyobb, mint a zenével nem foglalkozó embereké. De nem csak a zenélés és a zene élvezete az, ahol jelentős szerepet játszik a kisagy: részt vesz még az érzékelésben és figyelemben, valamint a kognitív funkciókban is. A kutatók egyik modellje alapján a kisagy készíti elő a nagyagy különböző részeinek a tevékenységét és szerepe elengedhetetlen a nagyagy optimális, finoman összehangolt működéséhez az élet legkülönbözőbb területein. A magzat növekedése során a kisagy az elsőként kialakuló szervek egyike, és szoros egymásra utaltságban fejlődik a nagyaggyal: ha az egyiket sérülés éri, akkor a másik sem tud rendesen kifejlődni. Az érintett gyerekeknél a kisagy sérülése kommunikációs, viselkedési zavart ill. a szociális képességek visszamaradását eredményezi. Felnőtt betegek, akiknél a kisagy sérült, nehezebben tudtak tervezni, romlott a beszéd- és az elvont érvelési készségük, továbbá az érzelmi elhidegülést jeleit mutatták. Hogy az egészséges kisagy hogyan éri el bámulatos teljesítményét, a mai napig megoldatlan kérdés a kutatók előtt. Saját oldalak
Ha regisztrál, hozzáférhet további kiadványainkhoz, videokhoz, résztvehet akcióinkban és naprakész információkhoz jut.
Ajánló
Ajánló
Audio
Video
This text will be replaced
|